Mert erről a forradalmi ökörségről valahogy nem lehet leszakadni. Úgy tűnik ez most már végigkíséri ezt a négy szomorú évet, amit kénytelenek vagyunk Viktorunkkal eltölteni.
Még az 56-os megemlékezésen is ezzel kell párhuzamokat vonni, illetve ilyeneket mondani, hogy most is forradalom volt ám, csak most a szavazófülkében. Hááát. Szánalmas már és unalmas. Kéretik kitalálni valami eredetibb és kevésbé elcsépelt retorikát!
De nincsen vége a forradalmiság hangsúlyozásának. Olyat bírtak mondatni egy valahonnan előrángatott 56-os hőssel, hogy az 56-os forradalom most teljesedett be (mármint a győzelem) a kétharmaddal…hajjaj!
Ilyenkor komolyan elgondolkodom azon, hogy mi is van itt ebben az országban? És még mi lesz?
Az abszolutizmus új érájában a kétharmados párt (vagy forradalmi mozgalom) miért viselkedik úgy, mint egy durcás kisgyerek? Mert történt, hogy az Alkotmánybíróság vissza merte dobni a közszolgák kétmillió forint feletti végkielégítéseire kiszabott 98%-s adót. Erre akkor majd megint Alkotmánymódosítunk, ha már nem sikerült anno teljesen kicserélni fent nevezett testületet saját kutyánk kölkeivel. Na nehogy már legyen rajtunk kontroll vagy béklyó szabad szellemi szárnyalásunkban…
Az a legszörnyűbb az egészben, hogy ezzel a kétharmaddal elhitték magukról, hogy nekik mindent lehet, mindenkin keresztül és mindenáron. De sajnos egy demokráciában vannak játékszabályok is.
Avagy Viktorka, a durcás kisfiú, ha nem kapja megy anyutól a csokit szalad apuhoz, hogy pofozza le anyut, mert neki az a csoki jár. Nagyjából.
